2013. február 3., vasárnap

Ötlettelenség

Sziasztok lányok!

Gondolom már ti is észrevettétek, hogy mostanában nem sokat blogolok, főleg a Nail Club-os posztok alkotják a blogot az utóbbi időben. Magam se tudom teljesen mi van, sokat gondolkodtam rajta hogy mit kéne csinálni, folytatni netán teljesen abbahagyni.

Régen nagyon szerettem festeni a körmeim, alkotni, ez akkor jött rám úgy jobban mikor az államvizsgára készültem, majd hirtelen sok lett a szabadidőm, gondoltam kipróbálom. Élveztem, voltak ötleteim. Aztán megkezdődött az egyetem, újra elköltöztem otthonról, festegettem, alkottam,  majd megalakult a Nail Club ami újabb megmérettetések, kihívások elé állított. Nyáron nem voltam itthon így akkor a Nail Clubból is kimaradtam sajnos. Azóta pedig abbamaradt, már nem élvezem annyira, van olyan hogy egy -egy alkalom előtt teljesen tanácstalan vagyok, nincsenek ötleteim, hiányzik a kreativitás. De mivel nem szeretnék kimaradni, alkotok valamit, ami nem mindig nevezhető szenzációsnak :( A Nail Clubon kívül nem is nagyon festem a körmeim, rendbe is kéne hozni őket, mert eléggé meggyengültek.
Manapság teljesen más dolgok kötnek le. Suli mellett nem sok időm volt körömfestésre, meg csak úgy kreatívkodni. Egyre jobban érdekel a főzés, rengeteg gasztro blogot olvasok, egyre több időt töltök receptek keresgélésével, nem is tudom mennyi cukrász, sütis, főzős blogot olvastam már el az utóbbi időben. :D Ez nem mindig jó, mert ilyenkor általában éhes leszek :D

Elkezdtem magammal is foglalkozni,azzal hogy formába hozzam magam, sportoljak, egészségesebben étkezzek. Mondjuk ez nem újkeletű, tavaly január óta folytatom ezt az életstílust, teljesen máshogy nézek ki azóta, fogytam, most az izomépítésre kéne rágyúrni kicsit. Mikor kint voltam Amerikában amellett a kaja mellett, muszáj volt tornázni. Büszke is vagyok magamra, hogy nem híztam semmi :)

Visszatérve a témához, amit biztosan tudok az az, hogy nem nagyon köt már le a körömdíszítés. Nagyon kevés olyan ötletem van ami blogra való. Azt tudom hogy a Nail Clubot folytatom, csak valahogy át kéne alakítani az írás rendszerét. Hozhatnék nektek képeket a sütikről, receptjeimről, de ez is főleg akkor történik amikor otthon vagyok, ami mostanában nagyon ritkán fordul elő. :( És szerintem ez se működne hosszú távon. Keresem magam, próbálom megismerni mi az ami hosszú távon lekötne, megtalálni mit akarok csinálni a jövőben. Most nagyon sok időt töltök a barátommal, neki perpillanat rengeteg szabadideje van, most végzett mesterszakon, nekem meg most kezdődött az utolsó előtti félévem, így a suli után általában vele vagyok. Szerencsére mindig megértette ha blogot kell írnom, de azért látható hogy erre kevésszer került sor.

Igazat megvallva többet vártam a blogolástól, örülök annak hogy ha kevesen is, de olvastok. Igen, bevallom azt hittem hogy egy év után bőven száz feletti lesz az olvasók száma, ez nem következett be, nem is ezért kezdtem a blogolást, hanem mert érdekelt. De most már ez sincs meg. Szép időszak volt. Nem törlöm a blogot mert a Nail Club megmarad, de egyelőre csak ennyi.

2 megjegyzés:

  1. Szerintem se töröld, mert lehet, hgoy megtáltosodsz, szerintem akár a sütiképek is jöhetnének, mert aki feliratkozott, valsózínűleg többek között a stílusodért és a személyiségedért is tette. Szóval gyere, amikor tudsz, és amikor kedved van, a lényeg, hogy élvezd, ha ritkán, akkor majd ritkán, nem kell erőltetni :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól esik a véleményed, köszönöm. Kicsit majd akkor más témák is lesznek a jövőben. :)

      Törlés